Vándor LGY

 

Mottó: „Úgy hordozott téged az Úr, a te Istened, mint ahogy az ember szokta hordozni kicsi gyermekét, az egész úton!” (Mtörv 1,31)


A lelkigyakorlat keretei:

img_2162

  • 2-8 napos lelkigyakorlat 
  • imaidők többsége a természetben – egy helyben szemlélődve vagy gyaloglás közben
  • közösségben rövid osztozás a tapasztalataimról
  • gondolatébresztők, tanítások
  • lehetőség személyes beszélgetésre a kísérővel
  • azoknak ajánljuk, akik szeretnek vagy szeretnének a természetben imádkozni, és gyakorlott túrázók
  • jelentkezni lehet: egyéni időpontkéréssel

Bepillantás a lelkigyakorlatba:

  • Minden ember „homo viator” – úton járó ember, zarándok. Ignác a lelki gyakorlatokat „járáshoz és gyalogláshoz” hasonlítja. Útitársként segítséget nyújt az embereknek, hogy lelki tapasztalatokra tegyenek szert. Végigkíséri az embereket a sokféle „lelki tájon”.

Az imádkozó, „gyakorló” ember arra hivatott, hogy útitársa legyen Jézusnak, aki maga az Út, amelyen Isten jön elénk. Vannak fontos útkereszteződések, ahol megkülönböztetésre van szükség. Az indifferencia, az „elkötelezett elengedettség” teszi lehetővé, hogy nyitottak legyünk minden út felé, amelyre Isten Lelke hív. (Willi Lambert SJ)

  • Isten lábnyomai ott vannak mindmáig a történelem homokjában: bárki beleléphet és követheti azokat. Mindmáig járható az út, amelyen Ábrahám elhagyta földjét és népét, amelyen Izrael népe elhagyta Egyiptomot a pusztaságért, amelyen Isten népe átkelt a Jordánon, hogy új életet kezdjen az ígéret földjén, amelyen Jézus felment Galileából Jeruzsálembe, amelyen az apostolok szétszéledtek az egész világban… Minden önfeledt rácsodálkozás Isten teremtésére, minden gyönyörködő meglepettség a természet szépsége felett önmagában is Isten örökkévalóságának egy gyöngyszeme az ember életében. Ha ezt valaki ki tudja mutatni, ki is tudja mondani, akkor ez Isten örökkévalóságának a világba nyúló darabkája, mely az időt megnemesíti és meg is váltja. (Czopf Tamás)
  • Kalkuttai Szt. Teréz anya szavaival: „Isten a csend barátja. Nézzétek a természetet, ahogy a fák, a virágok, a fű csendben növekszik, nézzétek a csillagokat, a Holdat és a Napot, ahogy csendben haladnak… Szükségünk van a csendre, hogy megérinthessük a lelkeket.”
  • Miként az imában sem akarok valamit „elérni”, hanem kiteszem magam Isten szerető erejének, „sugárzásának”, így a természetben is befogadó vagyok, nem főszereplő. „Jézusnak növekednie kell, nekem pedig kisebbednem” (Jn3, 30).
  • Szemlélem, hagyom, hogy hasson, és most lemondok arról, hogy én hassak, alakítsak. A teremtés fogad be – ÉL – otthonommá válik, „Isten felségterülete”. Rácsodálkozhatok Isten „ujjlenyomatára”, „lába nyomára”.
  • Origenes szerint Isten két könyvet írt az ember számára: a Szentírást és az univerzumot. Mindkettőt ugyanaz az isteni Ige tölti be.