három felvonásban Szent Ferenc Kisnővéreivel (Három egymás utáni évben egy-egy intenzív hétvégével keretezett kéthónapos imaszeminárium)
2018-ban született ez a szeminárium abból a vágyból, hogy sok év elteltével is Lélekben folytathassuk azt, amit a Szentlélek szemináriumok jóvoltából Lélekben kezdhettünk. Az első közösségek épp e hetekben fejezik be a teljes Mélyépítőt. Honnan ez a név? A mélyépítés körébe különleges mélységbe nyúló alkotások tartoznak, pl. bányák, hidak, alagutak és tornyok.
A szeminárium célja: teret adni a Léleknek, aki feltárja az igazságot, és gyakoroltatja is azt, hogy Igéjének befogadásával gyógyítsa kapcsolatrendszerünket, rendezze életünket, és az Egyház közösségében felszabadítson a bátrabb tanúságtevő életre, szolgálatra. Hadd legyen életformánk a pünkösdi extázis, a józan ittasság: kilépés az önös magunkból a másik felé, Isten közösségében. „A hiteles lelkiségben a Lélek testté lesz, a Lélek életforma lesz, a Lélek tetté lesz”. (A. Rotzetter)
Ajánljuk ezt a szemináriumot azoknak a testvéreinknek (közösségeknek és egyéneknek), akik
- már betöltötték 25. életévüket,
- legalább öt éve elvégezték az Élet a Lélekben szemináriumot,
- hiszik, hogy megkapták a Szentlelket, és szeretnének még nagyobb teret adni Neki az életükben,
- vállalják a szemináriumi hétvégék során az aktív részvételt a szentmiséken, a közösségi és egyéni imákon (szentségimádás, dicsőítés és csend), a tanításokon, a kísérővel folytatott személyes beszélgetéseken és a záró hétvégén az adott év témájához kapcsolódó ünneplésen,
- az otthon töltött köztes hetekben legalább napi félórát imádkoznak az adott szemináriumi füzet útmutatása szerint,
- heti egy órában készek megosztani imatapasztalataikat szemináriumi társaikkal,
- elvégzik otthon a szemináriumon kapott önismereti gyakorlatot,
- a szemináriumon végig részt tudnak venni.
A Mélyépítő szeminárium három – egymásra épülő – része:
I. Mélyépítő: Szívből, belső szabadságban élünk! → „Evezz a mélyre!” (Lk 5,4)
Tematika: csend, szemlélődés gyakorlása; érzések-gondolatok tudatosítása; megnyílás a „szilárd eledelre”; Istentől kapott végtelen vágyak kibontása
Megünnepeljük, hogy a Kinyilatkoztatás szerinti „szívünkből” élünk (belső szoba, hangulattól, érzésektől függetlenül). Nem saját magunkból (élményeink, tapasztalataink) indulunk ki, hanem Istenből és ígéreteiből. Nagyravágyók vagyunk: a Legnagyobbra, ahogyan Avílai Szent Teréztől is tanuljuk: „Egyedül Isten elég”, minden más kevés.
Szemináriumi kísérő füzet: Dr. Otto Knoch: Élet Isten Lelkének erejéből
Vezetett önismereti gyakorlat: „Hiteles és hamis én” (megkülönböztetés)
Bepillantás: Mivel a csend automatikusan nem jótékony, tanulunk odahallgatni, odafigyelni, hogy Szó-fogadóvá váljunk. Felfedezhetjük magunkban Istent, mint soha el nem apadó Forrásunkat, és igyekszünk mi is jelen lenni Jelenlétében. Ez az éberség látást hoz, az pedig irgalmat, részvétet szül. Így kiengesztelődhetünk, kibékülhetünk, meggyógyulhatunk. Kijózanító, hogy mindez tehát inkább ébredés, mint emberi erőfeszítés. A szemináriumon megengedjük, hogy „isteni megmozdulásaival” a bennünk megmerevedett „álló istenkép” leperegjen, ahogyan a száraz festék az eleven arcról. Jézus, akiben Isten Szabadítóként jött a földre, örömhírt hozva, hogy szerethessünk (SZÖSZ), a kezdőket és a haladókat is ugyanarra hívja: gyermeknek lenni, ráhagyatkozni. Életünk forgatókönyvét Jézus erejében, szívbeli szabad döntéseinkkel van hatalmunk átírni. Egy istengyermeki mozdulattal leszállhatunk „kincsesládáinkról” mi, akik tévedésből a teremtmények javait kolduló „királyi gyermekek” vagyunk, kinyithatjuk ládáinkat, újra ráláthatunk kincseinkre, elsősorban a bennünk és köztünk élő Szentlélekre, hogy belőle éljünk.
II. Mélyépítő: Az idő a barátunk! – „Életművészet” → „Betelt az idő!” (Mk 1,15)
Tematika: Probléma- helyett misztérium-központú életszemlélet, életrendezés, élet Isten jelenében
Megünnepeljük, hogy barátságot köthetünk az élet egyik legfontosabb keretével, az idővel. Megtérünk a „nincs időm”, „kevés az időm” hálátlan gondolkodásmódjából. Szívből elköteleződünk az idővel – mint Isten pillanatról pillanatra adott ajándékával – kapcsolatos elégedettség mellett.
Szemináriumi kísérő füzet: Dr. Otto Knoch: Isten Lelkében imádkozni
Vezetett önismereti gyakorlat: Kegyelmi történetem (életút szemlélése, átimádkozása)
Bepillantás: Megvalljuk ezen a szemináriumon, hogy az idő nem a miénk, és egyáltalán nem jár nekünk, hanem tiszta ajándék. Egyedül az „itt és most szem-pillantása” alatt fedezhetjük fel: az Atya tekintete nyugszik rajtunk, így megszabadulhatunk minden más tekintet hatalmától. A jó, igaz, szép és szent Isten magához vonzza az ellentétét, a belátott, bevallott rosszat, hamisat, csúnyát és bűnöst. Ez a vonzás a mi örök esélyünk!
Az evangéliumhoz való megtérés „korszakváltás”: átlépés az „üdvösség napjába”. Ha Isten uralkodik bennünk, szabadok vagyunk az idő nyomásától, beteljesedett az időnk: tele van Istennel. Amikor a pillanatban (de nem a pillanatnak) élünk, már itt és most átélhetjük az idő és az örökkévalóság egybeesését: érzékünk lehet az örök élet iránt. A halálra úgy gondolunk, mint ami élni hív. (vö. A. Grün OSB)
„A MA gondjában élő ember napjait az örökkévalóságba törekszik fölemelni, míg a bűn az örökkévalóságot igyekszik belekényszeríteni a pillanatba. A bűn lényege szerint a pillanatnak él, és lényege szerint lefokoz, degradál. Nem a világról kell tehát lemondanunk, hanem épp a világot vállalva: a világiasságról. Nem az időről, hanem épp az időt teljesítve: az időlegességről.” (Pilinszky: Az idő színe és fonákja)
III. Mélyépítő: Kudarcaink, csalódásaink a hit szemével → „Ha a földre hullott búzaszem meg nem hal, egymaga marad; de ha meghal, bőséges termést hoz.” (Jn 12,24)
Tematika: a megváltott valóság és az illúziók megkülönböztetése; a torzított látásmód leleplezése; veszteségek (pl. gyász) miatti csalódás, illúziórombolás, kiábrándulás evangéliumi értelmezése; kiengesztelődés-gyógyulás; „kagyló sebében igazgyöngy”
Megünnepeljük csalódásainkat, illúzióvesztéseinket, kiábrándulásainkat abban a hitben, hogy mindez értünk és javunkra van: csak a megváltott valósághoz vittek közelebb.
Kísérő füzet: Dr. Otto Knoch: A zsoltárok szellemében élni és imádkozni
Vezetett önismereti gyakorlat: „Dinamikus emlékezés” (a Lélek vezetésével reflektálunk életeseményeinkre)
Bepillantás: Szemléletváltásra hív a szeminárium „harmadik felvonása”. Jézus evangéliumi felszólítása a szüntelen imára nem a spirituális „felső tízezernek” szól, hanem mindnyájunknak, minden körülmények között. Gyakoroljuk, hogy probléma-központú helyett misztérium-központú életszemlélettel közelíteni a teremtéshez, gyermekként újra megtanulva látni és hallani. Önzésünk halálát gyakoroltatja a Szentlélek, mert leleplez, és kivetkőztet az álságból, illúziókból, negatív, elégedetlen hangjainkból, ám egyúttal fel is öltöztet Krisztusba. (A gonosz pont fordítva: először elpalástol, majd lerántva a leplet, mezítelenül cserben hagy.)
Az áldás az osztályrészünk, hivatásunk meg az ébrenlét, hogy felfedezzük az Atya irgalmas arcát. „Rá való tekintettel” a földön már megkezdett örök életben egyre inkább „színe-látásban” élhetünk: a színét látva az életnek, kevésbé a fonákját. Így eltorzult szenvedélyeink is jó irányt vehetnek. A megváltás lényegét éljük, ha életünk tapasztalatait az igaz életre vezető útnak értelmezzük. Ha másként látunk, máshogy kezeljük a valóságot, és másképp is tudjuk érezni benne magunkat. (vö. Alexandriai Szt. Kelemen)
Milyen vigasztaló, felszabadító és tehermentesítő, hogy az Úr, a nagy Újrahasznosító, a bevallott gyengeségeinket legalább annyira felhasználja Országa építésében, mint erőinket!
Mennyi feszültség sűrűsödik bele a Jó felőli bizonytalanságba! „Jól mondtam? Jól tettem? Jó a kapcsolatunk? Jó vagyok?” Bármily gyakoriak is ezek a kérdések, mégsem életszerűek, mert Isten-adta életünk nem ezen a síkon zajlik. Akár igen, akár nem a válasz, hamis. Az igen sem nyugtathat meg soha, csak az erre éhes „sárkányt” hizlalja bennünk, félrevezetőn, a függést erősítve. MÁS síkon találjuk elvehetetlen békénket, örömünket, reményünket, bizalmunkat és biztonságunkat: az Úr jóságának síkján, ami teljes, hibátlan, fogyatkozás nélküli és örök érvényű JÓ.
